Elmondhatom, hogy már gyerekkorom óta érdekel a fényképezés. Azóta a rabja vagyok. Alapvetően érdekelnek a művészetek, de azon belül is, ami igazán az én terepem vagy az én világom az a fényképezés.
Már gyerekkoromban sokat foglalkoztam ezzel vagyis már akkor rengeteg képet készítettem és mivel akkoriban még előhívták a képeket, a szüleim egy csomó pénzt költöttek arra, hogy a gyermekük kiélhesse a hobbiját. Persze azok a képek közel sem voltak olyan jók, mint a mostaniak, de már akkor kialakult bennem, hogy én a fényképezéssel akarok foglalkozni a későbbiekben.
A tanulmányaim során ez lett a hobbim. Az iskolák mellett egy csomó szakkörre jártam, mindenféle fényképezős klubba és egyszerűen szerettem ezzel foglalkozni a szabadidőmben, vagy sokszor nem csak a szabadidőmben.
Aztán egészen egyszerűen ez lett a munkám, nem csak a hobbim. Ma már ebből élek, ezzel keresem a kenyeremet és azt gondolom, hogy nagyon sokat köszönhetek a fényképezésnek.
Idén nyáron egy nagyszerű ajándékot kaptam a feleségemtől, amelyet a https://balatonpro.hu/ oldalon vásárolt meg. Ez a cég különböző hajós és vitorlás túrákat és programokat szervez a Balatonon és az én feleségem a többnapos vitorlázást vásárolta meg nekem, amivel egy remek hetet tölthettünk el a Balatonon és természetesen rengeteg képpel lettem gazdagabb.
Mit tartalmaz ez a nagyszerű program?
A programot tulajdonképpen egy úszó nyaralóban tölthetjük el, vagyis egy egészen pontosan ugyanolyan 44-45 láb hosszű vitorlásban, amilyennel mások az Adrián vagy egyszerűen csak a tengeren szoktak vitorlázni. Gyakorlatilag egy tengeri élményben lehet részünk, a magyar tengeren. Semmiben sem kell hiányt szenvednünk a fedélzeten, mert ez a hajó mindennel fel van szerelve, így akár heteket is eltölthetünk rajta mindenféle probléma nélkül.
A férőhelyek száma limitált, ami azt jelenti, hogy napközben a kapitányon kívül akár 11 ember, éjszaka pedig 8 ember is el tud férni rajta anélkül, hogy nyomorognának.
Mivel ez egy teljesen privát program és azt lehet mondani, hogy bőven van idő is, így mindig ott köt ki a hajó, ahol a vendégek szeretnék, illetve ott töltik el az ebédet vagy a vacsorát, ahol a vendégek szeretnék, tehát szinte teljes rugalmasságot biztosítanak.
Az egy hetes programnak az a hatalmas nagy előnye, hogy nem kell rohanni, sietni, így van idő arra, hogy esetleg kicsit belekóstoljunk a vitorlázás, hajózás rejtelmeibe és persze arra is, hogy nyugalomban megnézzünk sok mindent a Balatonon, amit máskor nem tudunk. Tulajdonképpen van idő belekóstolni a hajózós életérzésbe, látni azt, hogy milyen is egy hajón élni huzamosabb ideig, illetve a hajóval olyan helyekre lehet eljutni és olyan helyeket lehet látni, ahova amúgy autóval biztos, hogy nem jutnánk el.
A cég 3 féle hosszú programot ajánl. Lehet választani, hogy hétfőtől csütörtökig hajókázunk, vagy péntektől vasárnapig, vagy az egész hetes hétfőtől vasárnapig időtartamot jelent. Én egyébként ezt az utóbbit kaptam, hiszen amúgy is szerettünk volna egy hetet tölteni a Balatonon, így gondoluk, hogy azt a 7 napot ebben a formában fogjuk eltölteni.
A hajók maximális kapacitása változó, ez mindig az adott csoport létszámától és igényeitől függ, de a maximális létszám 12 fő a kapitánnyal együtt. Ha valaki gyerekekkel érkezik, akkor többen is elférnek egy ágyban, így ez flexibilisen változtatható.
Aki szeretné megrendelni a programot, annak nem kell mást tenni, mint felmenni a https://balatonpro.hu/ oldalra és ott a megrendelésnél, az adatok kitöltésével a beküldés gombra kattintani és már érkezik is a személyre szabott ajánlat.