És ti tudjátok, hol lehet jó pizzakemencét venni?

Mint azt bizonyára tudjátok, fotózásból keresem jelenleg a kenyerem. Mindenféle fényképezést elvállalok, így a múltkor konyhákat kellett fotózni egy magazinba. Nem mondom, ez is kihívás egy fényképésznek, de ami a legjobban tetszett most ebben a munkában, hogy megtudtam, hol lehet jó Pizzakemencét venni. Elárulom: az Rdealernél.

Láttam ugyanis, hogy milyen jól és gyorsan süti meg ez a gép a pizzatésztát, úgyhogy kíváncsiságból rákérdeztem, mi ez a berendezés. – Hát egy Cuppone pizzakemence. – Pizzakemence? – kérdeztem vissza. – Igen, az Rdealer-en vettük, nagyon jó kis berendezés egyébként. – hangzott a válasz.

Meg is mutatták a fotózás után a neten, hogy milyen szuper dolgokat lehet kapni az rdealer.hu-n. Van például fagylaltgépük, de különféle hűtőberendezések és italkészítők is. Igazából nagyjából mindent megtaláltok náluk, ami egy étteremnek vagy vendéglátóipari helynek kellhet. Hát nem szuper?

Ha pedig a pizzakemence érdekel titeket is, akkor azokat úgy tudjátok megtalálni, hogy rákerestek külön, vagy a sütés-főzés kategórián belül kikeresitek. Több mint 70-féle kemencét dob ki a keresés, köztük az általam is kinézett Cuppone kemencéket. Ezek ránézésre is már elég komoly berendezéseknek tűnnek, szóval nem véletlen, hogy ezek inkább éttermekbe valóak, de azért érdekelt engem, hogy mit tud egy ilyen gép, és hogy egy átlagos lakásban is használható-e adott esetben. Mivel nem tudtam, pontosan melyik terméket láttam a fotózáson, ezért elkezdtem kicsit körbenézni.

Nagyon tetszik az Rdealer oldalán, hogy konkrétan minden apróbb adatot leírnak a készülékről, így én magam is képbe kerültem laikusként, hogy nagyjából mit is tud egy ilyen kemence. Pizzakemence téren talán még az lehet fontos, hogy hány aknás gépről beszélünk, azaz egyszerre hány pizzát tudunk benne sütni. Arra emlékszem, hogy az általam kinézett darabon két nyílás is volt, úgyhogy ez alapján próbáltam beazonosítani álmaim pizzasütőjét. De egyébként ezek a termékek mind elképesztő minőségiek és szépek, egészen apró részletekben vannak maximum csak eltérések, így rájöttem, hogy szinte mindegy, melyiket választom.

Az áruk nem volt kiírva a honlapon, de egyre inkább elkezdett érdekelni, úgyhogy felkerestem az ügyfélszolgálat telefonszámát, és inkább rákérdeztem. Nem mondom, meglepett, mibe kerülnek ezek a termékek, de tudom, hogy a prémium olasz minőségnek megvan az ára. Így végül ráeszméltem, hogy így nincs feltétlen most szükségem egy pizzakemencére, de azért örülök, hogy utánanéztem, mert legalább megismerkedtem az Rdealerrel.

Viszont ha ti vendéglátásban dolgoztok, akkor biztosan megéri ilyen áron is egy nagyon jól működő, megbízható gépet venni, amire egyébként két év garanciát adnak a weboldalon írtak szerint. Ja és azt mondtam, hogy vannak náluk forgós pizzakemencék is? Ezek elektromos módon működnek, és digitális kijelzővel vannak felszerelve 2 forgási sebességgel és változtatható forgási iránnyal. Állítólag azért is nagyon jók a Cuppone Giotto pizzakemencék, mivel maximális pontossággal működnek, a programozásuk egyszerű és rugalmas, valamint gyorsan és egyenletesen sütnek minden oldalon. Én annyira nem értek ehhez, de mindezek elég jó hangoznak, és a képek alapján is egy prémium termékről van szó.

Ha érdekel titeket, akkor az rdealer.hu főoldalán a kiemelt termékek alatt meg is találod az említett pizzakemencéket, de tovább böngészve más konyhai termékek közül is válogathatsz!