A fényképezés még egy viszonylag fiatal művészeti ág. És szerintem ez sok emberben azt az érzetet kelti, hogy nem olyan kifinomult, mint a festészet. Talán az is vezet minket erre a gondolatra, hogy látszólag a fényképezéshez nem kell annyi tehetség és gyakorlás. Viszont aki már találkozott fotóssal, az pontosan tudja, hogy ehhez is mekkora előkészület kell és tanulás.
Hihetetlen egyébként, hogy mennyivel másabb egy olyan kép, amit egy szakképzett fotós készített. Mivel tudni kell azt, hogy mikor, milyen szögből érdemes fotózni. Emellett azonban elengedhetetlen az is, hogy az embernek legyen egy jó gépe. Ez azonban nem ér semmit, ha a kamera mögött álló ember nem tehetséges. Mivel én rajzból és festésből mindig is csapnivaló voltam, ezért inkább a fényképezést választottam, ami sokkal inkább illik hozzám.
Persze mint már említettem, a fényképezés nem egy olcsó hobbi. Ezért is örülök, hogy most már a topiwork.hu segítségével van egy diákmunkám. Éppen most kezdtem el az egyetemre járni, úgyhogy még egész sok szabadidőm van tanulás mellett. Úgy voltam vele, hogy érdemes lenne ezt kihasználni, hiszen így egy új gép mellett még félre is tudnék rakni egy kis pénzt a jövőre tekintettel. Fel is mentem a topiwork.hu oldalára, amiről korábban már sok jót hallottam a barátaimtól és elkezdtem böngészni a munkaválasztékot.
A topiwork.hu szolgáltatása nagyon lényegretörő. Talán ezt szeretem bennük a legjobban. Általában, ha munkakeresésről van szó, akkor mindig a várakozás és a bizonytalanság jut eszembe. Hiszen annyi szinten kell átjutnunk, mire konkrétan elkezdhetnénk dolgozni. A topiwork.hu azonban ezt a kellemetlen részt elvégzi helyettünk. Erről pedig már akkor megbizonyosodhatunk, mikor először fellépünk az oldalra és meglátjuk a munkahely keresőt. Más oldalakon először reklámok ugranának az arcunkba és a legfontosabb funkciók eléréséhez bonyolult menüket kéne használnunk.
A topiwork.hu oldalán azonban rögtön elkezdhetünk munkát keresni, ráadásul olyan szempontok szerint, amik biztosítják, hogy csak a számunkra leginkább megfelelő munkák kerüljenek elénk. Ezt pedig különböző módokon érik el. A legegyszerűbb dolgunk akkor van, ha már tudjuk, hogy pontosan milyen munkát szeretnénk végezni. Mivel így elég csak beírnunk a keresőbe a megnevezést és már rögtön láthatjuk is, hogy a topiwork.hu keretében elérhető-e hasonló munka.

Ha azonban olyanok vagytok, mint én, és még csak most kezditek el nyitogatni a szárnyaitokat, akkor nagy segítséget nyújthat a kategóriák rendszere. Ezen belül főbb címkék alá vannak gyűjtve a különböző munkák. Ezekről természetesen az adott kategórián belül még egyenként is tovább olvashatunk. Ez pedig számomra egy rendkívül kényelmes megoldás volt. A kényelem mellett azonban még pontosabban is tudtam tájékozódni ezekről a lehetőségekről, mintha csak név alapján válogattam volna.
Főleg azért, mert a topiwork.hu oldalán még az is fel van tüntetve, hogy milyen lesz a bérezésünk. Ez nálam egy nagy dolog volt, mivel általában ebben szokott a legtöbb megtévesztés történni. A topiwork.hu azonban egy egyenes szolgáltatást nyújtott. Erről pedig akkor is bizonyságot tettek, mikor jelentkeztem az egyik munkára. Pár napon belül már meg is kaptam az állást és elfelejthettem azokat a régi időket, mikor hónapokig vártam arra, hogy egy cég visszahívjon. A topiwork.hu számomra ezért egy egyedülálló oldal, amit mindenki számára ajánlok, aki diákként gyorsan akar jó munkát találni.