A legjobb ajándék, amit kaptam: fotós póló

Fotósként rendszeresen szembesülök azzal a kérdéssel, hogy mikor és hogyan kerültem a fotózás közelébe, mikor vágtam bele a szakmába, mióta tekintem magamat igazán fotósnak. Ezeket a kérdéseket nem is annyira egyszerű megválaszolni. A fotózás iránti rajongás már szerintem akkor elkapott, amikor édesapám régi fényképezőgépét fogtam a kezembe. Majd egy időre megfeledkeztem erről. Kicsit eltűnt az akkor fellángolt érzés, más dolgok léptek előtérbe, majd bejöttek a piacra az okostelefonok. Az első Xperia készülékkel készítettem a legjobb telefonos fotóimat, aminek köszönhetően ismét elkapott egy fotózási láz. Ezután folyamatosan nyomon követtem az elérhető fotós okostelefonokat. Kerestem a legjobbat. Ekkor dobták piacra a Lumia 1020 telefont, amit kifejezetten fotózásra fejlesztettek ki. Természetesen nem érte el egy fényképezőgép tudását, de elég közel járt már hozzá, és fantasztikus képeket lehetett vele készíteni. A nagy váltás persze akkor következett be, amikor már egy valódi fényképezőgépre tudtam beruházni. Az, hogy melyiket tekintem az elindulásnak, nem is tudom igazából megmondani. De ami már teljesen biztos, az, hogy évek óta megszállott fotóssá váltam, hiszen most már nem csak egy szimpla hobbiról van szó, hanem ezzel keresem a kenyeremet, amit eszméletlenül élvezek.

Miért mentem merültem most el ebbe ennyire? Múlt héten volt a születésnapom, és amikor a kislányom széles mosollyal hozta oda nekem az ajándékot, és a csomag kibontásakor megláttam, a fotós apuka vagyok, olyan, mint más apa csak sokkal menőbb feliratot, nagy boldogság töltötte el a szívemet. Elképesztően aranyos jelenet volt az életemben, és nagyon kedves ajándék, amit büszkén hordok. A póló egyébként tényleg nagyon jópofa, tök jó grafikai megoldások voltak rajta, és a fényképezőgép motívumok is nagyon jól néztek ki. A póló anyagán viszont nagyon meglepődtem, sokkal jobb minőségű volt, mint amit gondoltam az ilyen nyomtatott pólókról. Az biztos, hogy ez nem egy egyszer használatos póló lesz, fogja bírni a strapát, a rendszeres használatot és a rendszeres mosást is. Természetesen nekem is beindult a kreatív énem, és már azonnal kitaláltam jó néhány póló feliratot, amit szívesen hordanék, illetve akár ajándékba is adnám, így megkérdeztem a feleségemet, hogy honnan szerezte be ezt a szuper pólót?

Áradozni kezdett a lolmarkt.hu webáruházról, ahol rengeteg különféle kész póló megtalálható, de lelkesen közölte, hogy ő ezt bizony egyedileg készítette el nekem, mert hogy erre is lehetőség van náluk. Egyik nap elment a budaörsi üzletükbe, és ott készítette el az általa kitalált mintával a pólót. Elmondta, hogy mennyire segítőkész volt az üzletben lévő eladó, aki segítséget nyújtott neki, és milyen türelemmel kezelte a sok kérdését, amikre részletes válaszokat kapott. Az eladó jelezte neki a beszélgetés végén, hogy néhány perc alatt lényegében el is fog készülni a kért póló. Ezt ő először el sem akarta hinni. Mondta az eladónak, hogy azt gondolta, hogy majd órákat kell várni arra, hogy elkészüljön az egyedi póló, és csak bízott abban, hogy addig majd feltalálja magát, de az eladó nyomatékosította, hogy ilyen hosszú várakozásra tényleg nincs szükség, akár ott helyben megvárhatja, de természetesen később is visszamehet érte. Végül kiemelte neki, hogy ha ott helyben megvárja, akkor néhány perc múlva már át is veheti a kész pólót. Erre olyan kíváncsi lett a feleségem, hogy inkább ott maradt, és megvárta, hogy elkészüljön a fotós felirattal ellátott egyedi póló.

Arról is mesélt a feleségem, hogy először gondolkodott azon, hogy megrendeli az oldalról, hiszen olvasta, hogy nagyon gyorsan kiszállítják a pólókat, de végül úgy döntött, hogy egyedi pólót szeretne, amit személyesen szeretne majd átvenni, azonnal látva a végeredményt.

A gyorsaságot elképesztőnek találta, hiszen tényleg körülbelül tíz-tizenöt perc múlva már a kezébe adták az elkészült pólót. A minőségén ő is meglepődött, hiszen nagyon jó minőségű anyagból készült a póló, és a nyomott mintán is érzékelhető volt, hogy ez egy tartós minta lesz, olyan technológiával készül, aminek köszönhetően hosszú életű pólóra lehet számítani. Olyan lelkesen mesélt erről a kis vásárlásról és az ott tapasztalt élményekről, hogy nem is bírtam én sem tovább várni, és meg is néztem egyből a lolmarkt.hu oldalt.

Valóban igaza volt, nagyon sok kész mintával rendelkező póló van. Azt gondoltam, hogy én is egyedi mintájú pólót fogok majd készíttetni, de az a helyzet, hogy végül a kínálatot átnézve meggondoltam magamat. Találtam több olyan tök jó mintával ellátott pólót, amire muszáj volt lecsapnom, egyszerűen annyira jópofák és viccesek voltak, hogy nem lehetett ott hagyni. Ráadásul, amit kieszeltem haveromnak, annál sokkal jobbra bukkantam.

Szerencsére a rendelés is roppant egyszerű volt. Egyszerűen a póló kiválasztását követően a szín és a méret beállítása után már le is lehetett adni a megrendelést. A megrendelés leadása után egy visszaigazoló e-mailt kaptam a vásárlásról. Ebben az e-mailben tájékoztattak arról, hogy megkezdődött a rendelésem feldolgozása, majd pedig egy külön e-mail értesítést kaptam arról, hogy a póló nyomtatása is elkészült, és hogy a kész és a csomagolt pólók átadásra került a futárszolgálatnak. Ezután pedig megérkezett nem sokra rá a jól ismert értesítő a futásszolgálattól is, akik pedig a kiszállítás pontos időpontjáról értesítettek. Nagyon meglepődtem azon, hogy ilyen szintű nyomon követést tettek lehetővé, nem is rémlik olyan, hogy bármelyik más webáruházban leadott megrendelésemnél ennyire képben lettem volna a lépésekkel. Az egész olyan gyorsan zajlott, hogy hirtelen azt vettem észre, hogy már csenget is a futár. Azt hiszem, két munkanap volt csupán.

Milyen kategóriákban pólók között nézelődni a lolmarkt.hu-n? Gyakorlatilag mindenfajta témában vannak pólók a családtól a filmeken át a hobbiig több különböző kategória, és azon belül még több alkategória található. Néhányat kiemelek, ami számomra leginkább tetszettek, ez pedig a munka kategória, amiben autószerelő, rendőr, tűzoltó, kamionos, fodrász, és egyéb szakmákhoz tartozó pólókat lehet megtalálni. Na, ez volt az, amin először megakadt a szemem, mivel a haverom autószerelő, így ebben a kategóriában megtaláltam azt a pólót, amit fentebb is említettem már. Szóval neki vásároltam egy baromi vicces autószerelős pólót, amit egy alkalommal át fogok neki adni, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jót fogunk együtt nevetni rajta.

A romantikus énem a páros pólókra is rábökött. Találtam is olyat, amiről tudom, hogy a feleségemnek nagyon fog tetszeni. Ez egy szeretlek, mint maci a mézet feliratú páros póló volt. Van egy varázsa a páros pólóknak, akár csak otthon hordva is érdemes legalább egyszer kipróbálni. Annyira jópofák vannak az oldalon, a nevetés és a jókedv garantált. Egy borús napot is fel lehet velük dobni.

A harmadik pedig a poén kategória, ahol több száz vicces felirattal ellátott póló megtalálható. Ebből nem is tudok kiemelni egyet sem, olyan sok brutál jó van, hogy szerintem estig sorolnám őket. Szóval én azt mondom, hogy érdemes végigolvasni az összes feliratot. Itt aztán bőven lehet találni igazán vicces megoldásokat.

A mostanában házasodóknak vagy lánybúcsúra, legénybúcsúra készülőknek még megemlítem, ha ezekre is nagyon jópofa pólókat lehet megtalálni a kínálatban. Ahogy a többi kategóriában, ezekben a kategóriákban is többféle szövegezés, poén akad.

Ez most csak néhány általam preferált kategória volt, érdemes mindenhol alaposan szétnézni, mivel minden kategóriában többféle felirattal, mintával ellátott pólóval lehet találkozni.

Amit nagyon bírtam még a feliratokon túl, az pedig, hogy milyen remek segítséget nyújtanak azoknak, akik nem tudják, hogy milyen méretre van szükségük. Ehhez található az oldalon egy cikk, ami alaposan részletezi a méretválasztáshoz szükséges tudnivalókat, amit meg lehet találni szövegesen, képekkel illusztrálva, illetve még egy rövid, 31 másodperces videóban is bemutatják. Egyszerű, gyors, jó minőség. Ezzel a néhány szóval írnám el ezt a póló webáruházat.